Orbán János Dénes

életrajz | művei | róla írták | kontakt

Zsigmond Ildikó Andrea: A legszebbek [Orbán János Dénes legszebb versei]In: LÁTÓ, 2006/7


Zsigmond Ildikó Andrea: A legszebbek [Orbán János Dénes legszebb versei] In: LÁTÓ, 2006/7

A rangos szlovákiai magyar könyvkiadónál megjelent kötet válogatás a költő eddigi (a kötet szerkesztéséig) megjelent verseiből. Hogy milyen rangú költészet ez, az is bizonyítja, hogy a válogatás során kevés verset kellett kihagyni az eddigi életműből (legalábbis, ami a szerelmi lírát illeti, hiszen a kötet koncepciója láthatóan ezt a műfajt célozta meg, és mivel OJD költészetében legterjedelmesebben a szerelmi líra van jelen – eddig mindenképp –, a kimaradt versek mégsem számosak). De ha szinte minden itt van, akkor mi értelme volt a válogatásnak, miért nem adták ki ismét az eddigi köteteket? A kérdésre többféle válasz is adható. Az egyik, nem leplezetten irigykedő és rosszindulatú, az volna, hogy egyszerű vásári figyelemfelkeltés volt a cél. De még ha így volna is, tény, hogy a magyar líra (és nem csak) egyik legeredetibb, legsokoldalúbb, legjelentősebb alakjáról van szó, úgyhogy indokolt a figyelemkeltés is. De a helyes válasz egy fölöttébb tudatos szerzői magatartás és koncepció igényességében keresendő, miszerint a címadás maga is – örömteli és lényeges – része az alkotásnak.

Mivel az itt közölt versek nagyfokú egyezést mutatnak az előző kötetekkel, ugyanis a Párbaj a Grand-hotelben és az Anna egy pesti bárban nagyjából és lényegében ugyanez, ebből, vagyis a hasonlóságból következik tehát, hogy „közönséges" verseskötetről van szó, a cím ily módon relativizáltan kap szerepet. Az ellenkezőjét jelenti annak, mint amit jelent, mert azt mondja, hogy nincs értelme a válogatásnak, hogy a szépészeti („legszebb") válogatás relatív, hogy szép versek lehetnek a legrútabbak is, attól függően, hogy mikor, hol, mennyit, kinek stb. válogatta őket.

Vannak persze változások az említett kötetekkel szemben, legszembetűnőbb a Teakönyvben szereplő utolsó vers, a Páthosz temetése átemelése. Mivel a gazdakötet nem verseskötet, az intertextualitás itt már a vers-értelmezést is átlépi, vagy persze ez sem most történik meg, hiszen annak idején a Teakönyv is átlépése volt egy hagyományos határnak. Ez a költészet messzemenően folytatója a legeredetibb magyar hagyományoknak, Ady- és József Attila-átértelmezések révén. Mi több (ez az OJD-költészet egyik fontos kifejezése!), Ady előtti időkig, egészen a kezdetekig, a Halotti Beszédig megy vissza, mialatt/és a legújabb szleng, a „repp", a külváros (a kolozsvári Monostor, Mărăşti negyed stb.) is jelen van benne. OJD nem csupán magyar, hanem világirodalmi párbajt is folytatott, és ebben a párbajban magáévá tette az ország után a világot is, most aztán továbblép. Továbblép, ezt mutatja a Teakönyvből átemelt záróvers, amelyben búcsúzik nem csupán a pátosztól, hanem a csikóbb poétaságtól is, és aki elénk áll, az már nem csikó, hanem erős izomzatú ló. De még ez sem a kötet zárlata, mert ott van zárlatnak a Margócsy-kritika, amelyben az egyik legvájtfülűbb magyar kritikus értelmezi a költő művészetét. Ezzel megint újabb játékot kezdeményez a kötet, hiszen amellett, hogy külső szemet hoz be, és azzal a tekintettel igyekszik objektivitását erősíteni, amiben nem csupán öndicséret bújhat meg, hanem a kritikai hangok elfogadásának jelzése is, tisztelet a kritika irányában, jelezvén maradéktalan szándékát az együttműködésre, játék ez is, mert jó fiú akar lenni, de hát ott bujkál szája sejtelmes szögletében a rejtelmes mosoly, mozdulataiban ott vibrálnak a vásott-kölyök mozdulatok is – szóval e mellett a szerepjátszás mellett nyelvi játék is (nem csupán a margón szereplő Margócsy-szöveg miatt) – mintegy értekező korpuszban való belemerítése ez a versekben szereplő szavaknak. Mindenképpen szokatlan, hogy valaki versei után a versek méltatását is közölje. Valószínűleg épp ezért hasonlítja az értő kritikus OJD színre lépését Ady botrányos megjelenéséhez a magyar költészetben. Ezzel magyarázza azt a heves elutasítást és rajongást is, amivel a közönség ezeket a köteteket fogadta és fogadja nap mint nap. Valóban, OJD valamennyi fellépésén lelkes hallgatóság tapsol, miközben az irigykedő arcok a sötét folyosókon fintorognak.

Tehát és innen folytatva, sok minden benne van ebben a kötetben. A Margócsy-tanulmánnyal együtt benne van a kortársi költészet is, felbukkannak a társak, az a mozgalom is belekerül, amely OJD költészete köré szerveződött a kilencvenes évek elején, és éreztette jótékony hatását az egész magyar költészetre, igencsak megpezsdítve azt. Egy felforgató, túlzásoktól sem visszariadó költészet indult el, és megkerülhetetlenné vált, nem lehetett semlegesnek maradni.

OJD persze elsősorban verseivel teremtett új paradigmát. Azzal, hogy költészete: „körbetáncol, és száz alakban / becsúszik / szívedbe, mint szappan".